Bútortörténetek – A fehér hálószoba

Egy igazi metamorfózis, lépésről lépésre

Nehéz elképzelni, hogy pusztán a szín megváltoztatásától valami ennyire át tud formálódni teljes valójában. Már elég sok bútort lefestettem, mégis újra meg újra elképedek az átalakulástól, ami a szemem láttára megy végbe minden egyes ecsetvonással.

Ennek a hálószobabútornak az „előtte” fotóit látva az embert elfogja valami nyomasztó érzés. Maga a bútor szép, de az összhatás mégis olyan állott szagú, múlt századi, amit egyszerűen nem kívánunk a hálószobánkba. A stílusa és formája azonban elegáns, és lelki szemeimmel láttam, hogy egy finom törtfehér szín megfiatalítaná ezt a bútort és tökéletessé tenné az összhangot. A tulajdonos kívánsága is fehér volt, annál is inkább, mert egy viszonylag kicsi szobába kerül majd bezsúfolásra az összes darabja. (Őszintén szólva, az üres szobát látva nehéz volt elképzelnem, hogyan fér majd el ott egy komplett hálószoba szett.)

Így nézett ki a bútor előtte:

Ami viszont engem jobban aggasztott, az az, hogy hogyan férnek el a garázsunkban, ahol majd dolgoznom kellene rajtuk. Rövid mérlegelés után arra jutottunk, hogy sehogy. Így az a ritka és nemkívánatos helyzet állt elő, hogy a megrendelő lakásán kellett dolgoznom. Én szeretek az én jól megszokott környezetemben dolgozni, ahol akkor megyek át a nappaliba pihenni vagy kávézni, amikor csak szükségem van rá. Szakaszosan szoktam dolgozni, egyszerre maximum 2-3 órát egyvégtében, utána szünetet kell tartanom. Ez az én munkatempóm az én energiaszintemhez igazítva. Kitételem még ezenkívül, hogy egyedül legyek. Ha már társaságom van, az energiám és lendületem sokkal hamarabb elfogy. Hát ennek a hálószobának az átalakításába nem pont ezekkel a feltételekkel sikerült belefogni…

A felhasznált anyagok és eszközök

A legelső lépés persze az alapos tisztítás. Ilyen régi bútor esetében már önmagában ez is nem kis munka, a sarkokba, faragványokba ugyanis évszázados kosz vetette meg a lábát elég makacsul.  A hidegzsíroldót is be kellett vetnem, ami elég hatékony volt, csak mivel a vegyszert is és a koszt is rengeteg vízzel lehetett csak lemosni, utána úgy nézett ki a szoba, mint ahol épp most csutakoltak le egy egész tehéncsordát. A takarításhoz sajnos még nem találtam ki ennél sterilebb módszert… (De ha valakinek van ötlete, kérem, írja meg kommentben!)

A festéshez krétafestéket használtam. Ezt magam keverem, ennek a részletes leírását ebben a bejegyzésben meg is osztottam a nagyvilággal. Nekem bevált ez a recept, sok bútort lefestettem már így. Az alap egy rendkívül jó minőségű latex festék, így a végeredmény is kiváló minőségű krétafesték lesz. Alapozót egyáltalán nem is kellett használnom, mert a krétafesték jól tapadt. Az éleken, sarkokban és a faragott részeken ecsettel vittem fel a festéket. A faragott részekbe ütögető mozdulatokkal, hogy mindenhová kerüljön festék. A nagyobb felületeknél pedig hengert használtam.

Alapvetően azt gondolná az ember – én is ezt gondoltam az elején –, hogy hengerrel elég jól lehet haladni, nem tarthat annyira sokáig lefesteni ezeket a bútorokat. 3 hétre tippeltem. Hát ez volt az elmélet. A gyakorlatban ez úgy néz ki, hogy igen, nem tart olyan sokáig lefesteni a bútorokat – 1 rétegben. Utána jön a második. És a harmadik. Esetleg negyedik, ha kell. Nem beszélve a faragványokról, ami rendkívül pepecselős munka. És amikor már minden réteg fehér rajta van, akkor jön csak a java…

Hogyan leheljünk bele életet?

Már pusztán azzal, hogy átváltozott fehérré, teljesen átalakult az egész szoba atmoszférája. De azért érezni lehetett, hogy még hiányzik valami. A szép, stílusos faragott részek, amelyekből a bútor az egyediségét nyeri, most ugyanúgy túlságosan egybeolvadnak, mint sötétbarna korában. Ahhoz, hogy a minta valóban kiemelkedjen, hogy oda terelődjön az ember figyelme, meg kell törni a fehér egysíkúságot. Ezt a legjobban egy kontrasztos színnel lehet elérni, ami a faragványok réseibe kerül. Én egy meleg szürke színt választottam, amit magam kevertem ki, hagyományos galambszürke krétafestékből egy kis sárga és piros hobbi akrilfesték hozzáadásával (szép meleg szürke keverhető ki még égetett sziena azaz meleg vörösesbarna hozzáadásával is).

Az így kapott meleg szürkét ecsettel szintén ütögető mozdulatokkal felvittem az egész faragott részre úgy, hogy a résekbe mindenhová jusson. Nem kell „szépen” dolgozni, tehát nem baj, ha az egész faragványon mindenhová kerül szürke, mert egy-egy kis rész bepamacsolása után egy nedves ronggyal azonnal visszatörlöm a felesleget mindenhonnan, ahol nincs szükség a szürkére. Így végül csak a résekben és mélyedésekben marad meg. Ez ismét egy pepecselős részfolyamat, de megéri a fáradságot, minden egyes szakasz befejezésével rögtön látszik a különbség.

Ez a meleg szürke árnyalat a faragványok mélyedéseiben olyan hatást kelt, mintha a domborulatok árnyékot vetnének. Az így keletkezett kontraszt jobban kiemeli a mintákat és a formákat.

Miután így egyik kezemben a szürke festékkel, másikban a vizes ruhával végigmentem az összes faragványon, hagytam megszáradni a szürkét. Utána hasonló technikával végigmentem ismét a faragványokon, csak ekkor az alap törtfehér színt használtam, kicsit felvizezve. Ekkor már természetesen nem akartam elfedni a szürkét, csak finomítani rajta ott, ahol kellett. Kicsit véletlenszerűen vittem fel itt-ott némi fehéret, vagy pedig ott, ahol a szürkét nem sikerült alaposan visszatörölni a nemkívánatos helyekről, ott fehérrel elfedtem. Így végül ennek a két színnek a finom egymásra dolgozásával sikerült elérni azt a végeredményt, amit elképzeltem.

Ezen a képen látszik, hogy néhol épp hogy csak egy kevés szürkét hagytam

A befejező védőréteg: viasz

Miután már teljesen elégedett voltam a színek összhatásával, jöhetett a festék lezárása viaszolással. Ehhez olyan bútorviaszt használok, ami méhviasz és karnauba viasz keverékéből készül. A karnauba viasz tartalma miatt keményebbre tud kötni, így kicsivel erősebb védelmet ad, mintha csak méhviasz lenne. A viaszt tömör kör alakú ecsettel vittem fel, és rögtön áttöröltem egy puha szöszmentes ronggyal, hogy a felesleg lejöjjön, és csak hajszálvékony egyenletes réteg viasz maradjon a felületen.

Ennek körülbelül 24 órát kell száradnia, utána a teljes viaszolt felületet fel kell polírozni egy tiszta, puha, szöszmentes ronggyal. És utána ismét újabb viaszréteg következik, ugyanazzal a módszerrel. Összesen 3 réteg viaszt tettem így rá, ami a megfelelő száradási és kötési idő elteltével kellő védelmet nyújt (közepes igénybevétel esetén). Ha erősebb védelemre van szükség, például konyhabútoroknál, vagy gyerekbútoroknál, akkor inkább lakkot érdemes használni. (A viaszolás alapjairól írtam ebben a cikkben, a viaszolás menetéről pedig ebben.)

A végeredmény kárpótol

Ha összeszámoljuk, a tisztítástól az utolsó viaszréteg felpolírozásáig különböző eszközökkel és anyagokkal összesen legalább 12-szer kellett végigmennem az összes felületen! Így végül körülbelül 2 hónapba telt, mire végeztem a hálószoba bútor teljes átalakításával. A bútor mellett néhány hajszálam is kifehéredett közben, és természetesen a különböző fázisok holtpontjain többször is megfogadtam, hogy soha többé nem festek bútort… Ennek már több mint egy éve, azóta sok más bútort is lefestettem már, és több tucatszor megfogadtam ismét, hogy soha többé nem festek bútort. De végül a végeredmény mégiscsak mindig feledteti a bosszúságokat és fáradságot. Még most is szívesen nézegetem a róla készült fotókat. Nemrég pedig összefutottam a tulajdonossal, és megkérdeztem, minden rendben van-e a bútorral. Így felelt:

„Ó igen! A feleségem minden vendégünknek büszkén dicsekszik vele. Olyan a hálószobánk, mint egy bemutatóterem!”

Hát kell ennél több?… 😉

Mint egy miniatűr királyi lakosztály…
Megosztás:

One thought on “Bútortörténetek – A fehér hálószoba

  1. Csodaszép munka, életre keltettél és megfiatalitottál egy múltban szunnyadó öregséget. Olyan lett, mint egy ” királylány”. Csak gratulálni tudunk hozzá 🤗

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük