Szuperérzékenység – Áldás vagy átok?

Tegyük fel, hogy választhatsz egy “különleges” képességet. Óriási lehetőség lenne, nem? Melyik lenne az? Mondjuk “szuperhallás”? Meghallhatnál minden apró neszt és minden távoli zajt – ahogy a közeledő vihar első szele végig görget egy falevelet az utcán, vagy a kulcs fordulását a zárban több házzal odébb. Hallanád a suttogva kiejtett titkokat, vagy lábujjhegyen surranó lépteket. Micsoda lehetőség! De várjunk csak egy pillanatot – hogyan választanád meg, hogy mit hallasz meg, és mit nem?

Milliónyi hang vesz körül minket

Szinte a nap minden percében hangok özöne áraszt el. Közeli és távoli beszéd, kiáltás, köhögés, tüsszentés, gyereksírás, nevetés, horkolás, madarak csivitelése, szél zúgása, órák ketyegése, emberi léptek, csoszogás, futás, trappolás, kulcszörgés, ajtócsapódás, kilincsnyikorgás, macskanyávogás, kutyák vonítása, motorok, autók, repülők, munkagépek berregése, zörgése és csattogása – ha a szuperhallást választom, ezt mind egyszerre kell hallanom?!

Akkor legyen inkább “szuperlátás”. Megláthatnál apró, szinte észrevehetetlen dolgokat. Már messziről megláthatnál parányi szépségeket, például ahogy egy vékony fűszál hátán két katicabogár találkozik és megcsókolja egymást. Vagy észrevennéd azt a századmásodpercnyi apró rezdülést valaki arcán, amiből azonnal tudhatnád, hogy kedvel téged. Igen, a szuperlátás talán jobb lenne.

Látni mindent…

De ha a szuperlátást választod, olyan dolgokat is láthatnál, amiket nem szeretnél. Meglátnád az elforduló sunyi tekinteteteket, melyeket alattomosan fűt a nacionalista gyűlölet. Látnád, hogyan tűnik el lassan de biztosan az élet a Földről minden egyes nappal, ahogyan a gépek és gyárak milliói okádják a levegőbe halálos leheletüket. Láthatnád, mint forralnak álnok terveket a szegények kizsákmányolására, és mint hunynak szemet szenvedők segélykiáltásai felett. Ezt is mind látnád. Biztos, hogy akarod???

Milyen képesség jönne jól akkor?

Talán valamiféle jövőbelátás. Hogy láthasd, mielőtt meghozol egy döntést, az hogyan fog végződni. Vagy hogyan végződhet. A jövő persze összetett, a dolgok kimenetelét sok minden befolyásolja. De tegyük fel, hogy minden egyes cselekedeted előtt láthatod, hogyan és hányféleképpen alakulhatnak a dolgok. Előre láthatnád a lehetséges kimeneteleket. Ez azért nem rossz. Például, mielőtt reggel felülsz a biciklire, látnád előre, hogy mi minden történhet, míg meg nem érkezel – látod előre, amint a hajadba kap a szél és közben élvezed a suhanást. De mást is látsz előre: látod, hogy talán a szél hirtelen felkapja a sapkádat és te utánanyúlsz, és nem veszed észre, hogy közben kiszaladt eléd egy macska. Vagy látod előre, hogy esetleg egy parkoló autóból rád nyitják az ajtót. Vagy, hogy rágurulsz egy kőre, ami megdobja a kereket és te elesel. Vagy, hogy esetleg elszakad a fékbowden, vagy leesik a lánc, netalán kihajt eléd egy kocsi a mellékutcából…

Persze tudatában vagy, hogy ezek nem biztos, hogy megtörténnek. Tisztában vagy vele, hogy talán egyik sem történik meg. De az is lehet, hogy végül csak azért nem történnek meg, mert előre láttad, és igyekeztél mindet elkerülni. Ez a fajta jövőbelátás tehát elég hasznos képességnek tűnik. Persze ez egyben azt is jelentené, hogy bármi mást teszel, mindig azonnal megjelenne lelki szemeid előtt egy csomó lehetséges kimenetel. Akár otthon főzöl, akár elmész futni, akár bemész a boltba, akár csak átmész az utcán… Mindig, mindig látnál előre mindent, amire a legkisebb esély is van, hogy megtörténhet veled közben. Egy perc nyugalmad sem lenne – biztos kell ez???

Egy képesség azért cáfolhatatlanul áldásos lenne…

…mégpedig hogy beleláss mások gondolataiba. Hogy ha ránézel egy emberre, tudd, mi van a fejében, mi van a szívében. Így nem csapnának be, nem titkolhatnának el előled semmit. Igen, ez azért egy olyan képesség, ami csak az előnyére válna az embernek, nem igaz? Ha tudnád, mit forgat a fejében a főnököd: elő akar léptetni, vagy épp kirúgni? Tudhatnád azt is, miért viselkedik olyan gyanúsan-hízelgőn a szomszéd. És tudhatnád, mi jár a párod fejében, amikor egy szót sem szól. De mi minden mást tudhatnál még?

Felszállsz a buszra – ott egy öregember, a szemébe nézel, és összeszorul a gyomrod, mert látod, hogy már 20 éve az elvesztett feleségét gyászolja, és nincs olyan pillanat, hogy ne gondolna rá. És ott ül egy kislány, a szemébe nézel, és tudod, hogy tele van reménnyel és kíváncsisággal, mert új iskolát kezd hamarosan, és még hisz benne, hogy majd megvalósíthatja az álmait, és még nem tudja, hogy azok már nem az ő álmai lesznek. És ott ül egy tizenéves srác – nem beszél a szüleivel, kiégett tekintetéből azonnal kiolvasod, hogy csalódott bennük, mert nem vették komolyan, amikor arról próbált beszélni velük, hogy ő tényleg nem akar egyetemre menni, mert az iskola tényleg nem neki való, nem azért, mert lusta, hanem mert ő másképp tanul, de senki nem hisz neki.

És ott van még az a sok-sok ember, mindegyik szeméből ki tudnád olvasni, hogy mit érez, és mit gondol, miket élt már át az életben, mire vágyik, mitől retteg, vagy mi fáj neki vigasztalhatatlanul. Ezt mind látnád, minden gondolatot és minden érzést. Hogy lehetne ennyi érzelmet elviselni???

Inkább nem kérek belőle!

Talán nem is kell semmiféle “különleges” képesség. Jobb lenne csak úgy lenni, éldegélni szépen csendben. Nem meghallani minden morajt. Nem észrevenni minden rezdülést. Nem tudni előre a jövőt. Nem látni minden érzelmet. Igen, talán jobb lenne így, gondolod… De rájössz, hogy nincs választásod. Mert te szuperérzékeny vagy. Így születtél. Ezekkel a képességekkel. Valójában nincs szuperhallásod – de az agyad automatikusan érzékel minden neszt és morajt. Nem tudod kizárni. Nincs szuperlátásod – mégis észreveszel minden apró részletet. Akár akarod, akár nem. Nem vagy jövőbelátó – mégis mindig látod a dolgok lehetséges kimeneteleit. És nem vagy gondolatolvasó – mégis tudod, mit érez a másik.  Mert a te agyad így működik, a neuronjaid a nap minden órájának minden percében és másodpercében sokkalta több információt gyűjtenek be és azokat sokkal mélyebben dolgozzák fel, mint az emberiség 80%-a. Ha akarod, ha nem. Ez a szuperérzékenység. Érzékenynek lenni mindenre, vagyis észlelni mindent magad körül a legapróbb részletekig. Nem azért, mert így akarod, hanem egyszerűen mert te így működsz.

Irigylésre méltó?

Néha talán annak tűnik. Van, hogy kimondottan hasznos is. De máskor inkább csak kimerítő. Sokszor végtelenül kimerítő. Amikor már telítődtél mindennel, mindazzal, amit hallottál, láttál, éreztél, észleltél, akár akartad, akár nem. És nem volt elegendő időd, hogy feldolgozd. Nem tudtál elvonulni, eltávolodni egy csendes helyre, ahol egy rövidke időre nem hallasz, nem látsz, nem érzel. Nem tudtál befelé fordulni és rendet rakni odabent, szépen sorjában a helyére tenni mindent. Nem szántál rá időt, hogy a sok rosszat, fájdalmasat, gonoszt, beteget, amit láttál, hallottál és éreztél, ellensúlyozd valami széppel, építővel, megnyugtatóval. Ha nem sírtad ki magad, vagy nem írtad ki magadból. Ha nem ültél fel a biciklidre és tekertél teljes erődből fel egy dombtetőre, hogy utána önfeledten legurulhass onnan. Ha nem lebegtél egy csendes tó vizének felszínén az esti alkonyatban, hogy a víz kiszippanthassa belőled a felgyülemlett feszültséget. Ha nem ültél egy hegy tetején szótlanul, hogy réveteg bámulhasd a végtelen horizontot. Ha nem ugrottál a mólóról a tengerbe, hogy érezd, amint egy pillanatra megszűnik a nehézségi erő és vele együtt a világ súlya…

Ha ezekre nem volt lehetőséged ma, vagy az elmúlt héten, vagy az elmúlt hónapban – akkor a szuperérzékenységed már csupán egy átok, amitől nem szabadulhatsz, egy képesség, amely ellened fordul.

És mikor áldás?

De ha megteszed mindezeket, hogy újra meg újra egyensúlyba hozd az erőidet, akkor a szuperérzékenységed áldás is lehet. Olykor kimondottan hasznos, és néha talán még boldogító is. Megelégedettséggel tölthet el. Észrevenni apró részleteket, melyek felett mások elsiklanak, és utána megmutatni nekik. Megérezni a másik rejtett szándékait, vagy felmérni egy idegen személyiségét egyetlen pillantásból. Tudni, hol várhat veszély és elkerülni. Kutatni a dolgok miértje után és rátalálni. Kihallani az ökörszem cérnavékony hangját a verébsereg zsivajából. Meglátni gombostűfejnyi csigaházakat a tengernyi kavics közt. Eltalálni az aranymetszés pontját egyetlen mérés nélkül. Tudni, mi van egy mosoly mögött, és nem elárulni. Egy öleléssel magunkba szívni a másik fájdalmát. Csontig hatóan érteni és érezni a másik lelkét. Lelkünk legmélyéig hatóan szeretni és tisztelni az életet. Mert ezt is jelenti a szuperérzékenység. Mert a szuperérzékenység egy ajándék, a Természet, a Teremtő ajándéka Neked, és általad a világnak. Teljesebbé és jobbá teszi általad a világot.

Nem azért vagy más, mert így kiemelkedhetsz a világból, hanem mert te így passzolsz bele.