Az otthon meleg(-)e

 

Mitől „otthon” az otthon? Attól, hogy az enyém? Attól, hogy ott lakok? Hogy benne vannak a cuccaim? A négy fal, a tető önmagában csupán egy épület. Még ha az én nevem áll is a névtáblán, még mindig csupán egy ház vagy egy lakás. És még ha be is van rendezve, nem feltétlen lesz igazán az enyém, az én otthonom. Mi kell hát ahhoz, hogy azt érezzem, ez az „én otthonom”, az én életem?

Amikor a mostani lakásunkba beköltöztünk, szinte teljesen üres volt. És mivel ez egy idegen országban van, ahol akkor még csak 1-2 hónapja éltünk, nem is volt semmink, amivel berendezhettük volna. Két bőröndnyi ruhánk volt, és egy macskánk. A macska kétségtelenül sokat dobott az otthon-hangulaton, de azért még messze nem volt elég. Emlékszem, ahogy ültem a csupasz nappaliban egy ócska szakadt kanapén és szkeptikusan, sőt kicsit reménytelenül néztem körbe – sehol semmi. Néztem az ablakban a függöny helyét, a konyhában a fűszeres polc helyett az üres falat, a mennyezetről hanyagul függeszkedő villanykörtéket…

Ha az ember ennyire lenullázza az életét, vajon mikor lesz ebből újra élet?

Azóta eltelt 5 év. Öt küzdelmes, hosszú esztendő. Egyik hónapban egy függönyre valót spóroltunk ki, a másikban evőkanalat vettünk. Emlékszem, milyen izgatott voltam, amikor eljutottam egy garázsvásárba, és olyan kincsekkel tértem, haza, mint egy konyhai keverőtál, gyertyák és egy pihenőfotel. Vagy amikor egy hirdetésben egy régi masszív tömörfa asztalra bukkantam, kinyitható asztallappal. Ráfért a felújítás, de láttam benne a potenciált, és volt stílusa. És amikor vendégváráskor előveszem a 10 literes fazekat, az a kedves idős házaspár jut eszembe róla, akik nekünk ajándékozták, mielőtt visszaköltöztek Írországba. És ott van a bolhapiacon talált régi állólámpa és a képkeretek. És a konyhai fűszerespolc, amit a férjem készített, és rajta a fűszeres üvegek, amiket hónapról hónapra gyűjtögettem egy-egy elfogyasztott üveg lekvár után…

És most, 5 év után, akármerre nézek a lakásban, ezt látom – történeteket látok, emlékeket, sztorikat, munkát, várakozást, keresést, rátalálást. És melegséggel tölt el. Az otthon melegével, nem önmagukban a berendezés és a tárgyak miatt, hanem a mögöttük rejlő élet miatt, ami a mi életünk. Nincs szinte semmi, amit újonnan, üzletben vásároltam. De van minden darabnak mondanivalója. Mégpedig az, hogy az otthon melege nem a tárgyak pénzbeli értékén múlik, az otthon melegét mi teremtjük. És bár néha különösen nehéz és küzdelmes ezt megteremteni, a küzdelem, a vágyakozás, a hiány értékelésre és megbecsülésre tanít. Hogy semmit ne vegyünk természetesnek és magától értetődőnek. Hogy megbecsüljük, amink van – ha van két evőkanalunk, és van mit vele kanalazni, ha van egy kanapénk, és van kivel leülni rá. És most úgy látom, ez a legértékesebb dolog, amit ez alatt az 5 év alatt beszereztünk: egymás és az élet értékelésének tapasztalata. És így jött létre az otthon melege.

Minden darabnak története van…

One thought on “Az otthon meleg(-)e

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük